2024 a négynapos munkahét éve lehet a brit kis- és középvállalkozások körében – állítja egy napokban megjelent felmérés. Az utóbbi időszakban világszerte egyre jobban terjedő munkarend koncepciójának lényege, hogy azzal a cégek egyszerre tudják javítani a munkavállalók életminőségét, illetve a termelékenységüket. A rövidített munkarend hívei szerint a heti három nap egybefüggő szabadnapot kapó dolgozó elégedettebb, boldogabb, a munkája iránt elkötelezettebb munkavállalóvá válik, amivel jelentősen csökken a fluktuáció mértéke. Egy globális felmérés szerint viszont a munkavállalói elégedettség fokozásának nem feltétlen a négynapos munkahét bevezetése a legjobb módja. A munkaórák, munkanapok száma helyett ugyanis fontosabb szereppel bír a munkával kapcsolatos élmények minősége, amit úgy is lehet értelmezni, hogy az emberek többsége azonos fizetés mellett inkább dolgozik egy számára kielégítő, jó munkahelyen öt napot, mint egy rossz állásban négyet.
Hamarosan bevezetheti Szlovákia a négynapos munkahetet – jelentette ki a davosi Világgazdasági Fórumon Robert Fico. A szlovák kormányfő kiemelte, hogy egyelőre csak kísérleti jelleggel lépne életbe a változás. A szakszervezetek támogatják az elképzelést, de a szlovák munkaadók felháborodtak - írja az Infostart.
Egy friss kutatás nem annyira meglepő eredményei szerint egy héten csak négy napot dolgozók munka és magánélet egyensúlya sokat javult, érdekes azonban, hogy a kiégési arányok emelkedtek, és a munkavállalók munkával való elégedettsége csökkent, igaz, a bevezetés előttihez képest így is jobbak a számok – írja a Bloomberg.
A Deloitte és a Workplace Intelligence felmérése szerint a munkavállalók többségének jólléte és jóléte romlott vagy változatlan maradt tavaly, a vezetők azonban elszakadtak a valóságtól, nincsenek tisztában a munkaerő mentális és pénzügyi állapotával. A jelentés kiemeli: a vállalatoknak nagyobb hangsúlyt kell fektetniük az "emberi fenntarthatóságra" a tehetségek megtartásához, olyan eszközöket alkalmazva, mint a méltányos bérezés és a négynapos munkahét kísérleti bevezetése.
Újabb löketet kaphat a négynapos munkahét bevezetése, sőt, az egész Európai Unióban bevezethetik a megoldást. Nicolas Schmit, a foglalkoztatásért és szociális jogokért felelős uniós biztos a Lusa című portugál lapnak adott interjújában mondta azt, hogy szerinte hamarosan átmehet a rövidebb munkahétre vonatkozó terv az unión.
Több ország is van, ahol már aktívan kísérleteznek a 4 napos munkahét bevezetésével. Legutóbb a spanyolországi tapasztalatokról írtunk, de Írország és az Egyesült Királyság is tesztelte már a 4 napos munkahetet. Az első tapasztalatok túlnyomóan pozitívak voltak, a programban részt vevő vállalatok szerint a 4 napos munkahét bevezetésével javult a termelékenység, a munkamorál és a csapatkultúra. Az alkalmazottak oldaláról pedig az emberek azt mondták, hogy a több személyes idő csökkentette a kiégést és növelte az élettel való elégedettségüket - írja a CNBC.
Spanyolország bejelentette, hogy a 250-nél kevesebb munkavállalót foglalkoztató spanyol vállalatok számára bértámogatást adnak abban az esetben, ha jelentkeznek a 4 napos munkahét programba – számol be a hírről a Reuters.
Egyre több tanulmány erősíti meg, hogy amikor egy vállalat négynapos munkahétre tér át, javul a dolgozók termelékenysége, egészségi állapota, kapcsolatai, sőt még pénzügyei is. Mark Takano kaliforniai képviselő a közelmúltban a Kongresszusban újra felvetette a 32 órás munkahétről szóló törvényt, amely elfogadása esetén a munkahét jelenlegi fogalmát is megváltoztatná. Az alábbiakban a CNBC cikke alapján 11 céget mutatunk, ahol már most is 4 napos munkahét szerint dolgoznak a munkavállalók.
Évtizedek óta hallhatjuk, hogy okosabban dolgozzunk, és ne keményebben, de mi lenne akkor, ha egyszerűen csak kevesebb dolgoznánk? Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a világban a négy napos munkahét. Nemrég egy, a 4 Day Week Global nevű nonprofit szervezet által koordinált 2022-es kísérletsorozat keretein belül világszerte kipróbálták a négynapos munkahetet: a kísérletben ír, amerikai, ausztrál, és új-zélandi munkáltatók vettek részt, és igencsak meglepő eredmények születtek, amelyekről a Világgazdasági Fórum is beszámolt.
Példátlan méretben, 61 szervezet és mintegy 2900 munkavállaló részvételével indult el még tavaly nyáron a négynapos munkahét tesztelése, most pedig kijöttek az előzetes eredmények – számol be a hírről a Bloomberg.
Változatlan fizetés mellett négynapos munkahetet kínál olaszországi alkalmazottainak az Intesa Sanpaolo – jelentette be pénteken a pénzintézet. Akik ezt választják, a többi napon 9 órát kell dolgozniuk.
Olaszország legnagyobb bankja, az Intesa Sanpaolo négynapos munkahétről tárgyal a szakszervezetekkel. A Reuters cikke szerint ez 74 ezer munkavállalót érintene Olaszországban, és az első ilyen megmozdulás lenne egy nagy munkáltatótól az országban.
Öt hónapos tesztidőszakkal áll át rövidített munkahétre a Libri-Bookline, a hazai könyvpiaci vállalatnál október 1-től vezetik be a 34 órás munkahetet.
A négynapos munkahét bevezetése szükséges lehet, ezt egyre több szempont indokolhatja, bár ágazatonként eltérően valósulhat meg - vélték szakértők a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Munkaügyi Szakosztályának A négynapos munkahét vizsgálata címmel szervezett online kerekasztal-beszélgetésén, csütörtökön Budapesten.
Meglepő sikerekről számolt be az Atom Bank, miután az első brit bankként bevezette a négynapos munkahetet.
"Vizsgálják meg a négynapos munkahét bevezetésének szakmai és jogi lehetőségeit a szombathelyi polgármesteri hivatalban" – javasolta a közgyűlésen Czeglédy Csaba (független) városi képviselő a Nyugat beszámolója szerint.
Ománban ült össze Amerika egyik legnagyobb ellenségével.
Elindul a Keleti Pajzs.
Arról is beszéltek, mit tehetünk ellene.
Nézzük, mi a helyzet a leggyorsabban változó szakaszon.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.